2012. január 8., vasárnap

Terv

Körömvirág- citromfű szappan (100% olíva)
B.U.É.K! Kicsit eltűntem, most ez esett jól, együtt lenni a családdal, és minimálisat internetezni, így aztán bejegyzés se született. Persze ahogy sokan, én is elgondolkodtam, hogy mi legyen  2012- ben a terv. Szeretném ökológiai lábnyomom csökkenteni. Erre próbálok megoldásokat keresni. Már tavaly is sok mindenen változtattam, de úgy érzem még bőven van mit tenni. Mosni mosódiót, szódabikarbónát, mosószódát használok és ecettel és illóolajokkal öblítek. Takarításnál is ezeket használom. Mosódióból lehet sampont, mosogatószert, folyékony szappant készíteni. Új szenvedélyem a szappan készítés lett, így fürdésnél ezt használom, dezodort is készítettem, a családban többen is kaptak ilyet ajándékba, és nekik is tökéletesen bevált:) Arcpakolásnak búzafűlevet, gyümölcsöket kenek fel a bőrömre, arckrémnek pedig olajok, és  sheavaj keverékét némi levendulával. Sminket minimálisat használok, van, hogy egész héten semmit. Alapozót évek óta nem bírom elviselni. Pici pirosító és szájfény, ez legtöbbször bőven megfelel. Fogkrémet olyat veszek ami fluor mentes. Fogat fehéríteni szódabikarbónával is lehet. 

A másik amit szeretnék megvalósítani az a rendszeres mozgás. Már ez is folyamatban van az utóbbi 3-4 hónapban, már volt havi bérletem egy edzőterembe, és sokat futottam, edzettem. Tavasztól majd a szabadban futok:)

Étkezésembe év végén beiktattam a búzafűlevet, ezt szeretném megtartani, és szeretnék több csírát fogyasztani. Sok-sok gyümölcsöt zöldséget, kevés maggal, olajjal. 

Természetesen a méregtelenítések, böjtök idén se fognak kimaradni. Ha lesz rá lehetőségem, akkor tavasszal egy böjtházba is elvonulok...
Igyekszem szezonális és helyi zöldségeket, gyümölcsöket venni, és hosszútávon az a célom, hogy amit lehet magunk termesszük meg. Ez sajnos csak hosszútávú, mert ősszel ültettünk gyümölcsfákat, és kell némi idő amíg ellátnak minket, persze sok szeretettel és törődéssel ez a folyamat is felgyorsítható:) Titkos vágyam még az, hogy veszünk egy kis területet és ültetünk még sok-sok fát, erdőt..., de jó lenne, pláne ha sokan mások is erre vágynának és így cselekednének! Azt vettem észre, hogy egyre több olyan emberrel találkozom, akik hasonlóan rezegnek, gondolkodnak, és ők is ezeket álmodják amiket én, mi.... :)

Most hirtelen ezek jutottak az eszembe, és persze szeretnék sokat foglalkozni a lelkemmel. Befelé figyelni, javítani gondolkodásomon, beszédemen, világomon. 

Ma is süt a nap kellemes langyos idő van. Kicsit furcsa ez a tél, de sok szempontból jó. lehet nagyokat sétálni, vannak olyan növényeim amiket még be se hoztam a teraszról, mert nem volt még akkora hideg.... spenót zöldül még a cserépben, körömvirágok virágoznak...így kimentem a kertbe és leszedtem a virágait, meg néhány citromfű levelét és ezekből készítettem gyógyszappant olívaolajjal.

6 megjegyzés:

ezisén írta...

Már akartam reklamálni ::)) Az rendben hogy én nem írogatok, de hogy olvasni sem tudlak az nem járja.
Szóval örülök a bejegyzésednek, és azért nálam is történnek a dolgok, majd a napokban billentyűre vetem én is. Jó hallani felőled remélem a következő valami isteni finom recept lesz ::))

Sütő Mónika írta...

:) Várom a beszámolód! Kicsit le vagyok lassulva, de összekapom magam és érkeznek a receptek is:)

shiNIN írta...

Micsoda? Mosódióból sampont, mosogatószert, folyékony szappant? Nahát. Hogyan? :D Ha utánakeresek, megtalálom? Hogy mik nincsenek s Te mindet összegyűjtöd az Életedbe... Remek :D Nekem csak a blogodat kell olvasnom ;) Haladok én is a lábnyommal, főleg, ha majd leszigetelik a házat rendesen (20-25 centire gondolunk :)).

Sütő Mónika írta...

Igen, neten rákeresel megtalálod. Semmi bonyolult. Mosódiókat vízbe dobsz és felfőzöd, kifőzöd belőle a szappanosságát. Ez a lé jó, folyékony mosószernek, samponnak, mosogatószernek...illóolajjal illatosíthatod. Szuper! Mi is szeretnénk úgy leszigeteltetni a házat, hogy minimálisan kelljen fűteni!:)Na meg 3 üvegű ablakot...., most ezekre gyűjtögetünk...

Névtelen írta...

Kedves Móni!
Egy ideje olvasgatom a blogodat és nem győzlek csodálni! Nagyon ügyes vagy és kreatív. Remélem egyszer majd valamelyik potluck-on összefutunk. :)

Sütő Mónika írta...

Kedves Névtelen!
Köszönöm! Szeretek alkotgatni, ez az ami feltölt. Jó is ,hogy mondod nagyon régen voltam potluck-on lassan ideje lenne összeszednem magam és ellátogatni....csak ugye Pest én meg Pápa, de megoldom. Ha megyek potluckra majd írok róla a blogon, és akár találkozhatunk is :)