2011. március 13., vasárnap

Kókuszos- zabos süti

Már másodszor próbálkoztam, azzal hogy készítek kókuszból és zabból valami finom tartós sütit. Másodikra szerintem elég jól sikerült:-) Persze az első adag is ehető volt, de nem az igazi. A hiba amire mindenkit figyelmeztetek, hogy más ezt ne kövesse el, a következő volt. Ha kókuszt keverünk gyümölccsel egy idő után fura, erjedt mellékíze lesz. Turmixnál is jártam így, ha nem ittam meg azonnal, lett egy kellemetlen mellékíze. Szóval csak óvatosan a kókusz gyümölcs párossal!

Kókuszos- zabos süti:
  • 10 evőkanál kókuszreszelék, 
  • 7 evőkanál zabpehely, 
  • 7 evőkanál mazsola,
  • csipet só, 
  • fahéj, 
  • vanília, 
  • 3 kávédarálónyi darált mandula vagy dió, 
  • méz vagy egyéb édesítő. 



A hozzávalókat 1 tálba tettem, felöntöttem annyi vízzel amennyit felvett, hagytam állni, hogy megpuhuljanak az összetevők, majd összekevertem és aszaló tapadásmentes lapjára, fánkszaggatóba adagolva kis kerek sütiket készítettem. 

Én kb. 1 napig aszaltam, kopogósra, hogy el tudjam raktározni. Kissé puhábbra hagyva, talán kellemesebb fogyasztani. Aszalás után, csokit  csorgattam rá. (kakaóvaj megolvasztva, összekeverve mézzel és kakaó porral)
Tegnap felsétáltunk Veszprémben a várba. A képen is jól látszik milyen csodás idő volt. Most, hogy megérkezett a tavasz, megnőtt a mozgásigényem. A héten is voltam többször edzeni, meg "zumbán". Lassan elkezdünk futni is a lányokkal. Egyik nap kimaradt torna végén a nyújtás, azóta is érzem, mert fájdalmas izomláz költözött a combomba.  Többet ezt sem hagyom ki!

Nincsenek megjegyzések: