2011. április 17., vasárnap

Beszámoló a keresztútról

Szombaton ötvenen indultunk el Pápáról  zarándokútra. Először Tatán álltunk meg, felsétáltunk a Kálváriára énekeltünk imádkoztunk kicsit, majd megnéztük a Szent Kereszt templomot, ami igencsak hasonlít a pápaira, mivel szintén Fellner Jakab az alkotó. Innen az Öreg-tóhoz érkeztünk, melynek partján áll egy 375 éves platánfa, a vízben pedig Keresztelő Szent János szobra. Itt csináltuk meg a kristály szertartást. Kezünkben hegyi kristályt fogtunk, imádkoztunk ómoztunk és szeretetet, hálát, pozitív gondolatokat érzéseket küldtünk a kristályoknak, majd a tóban elhelyeztük őket. A víz, mint egyik legjobb információhordozó ezt átveszi, és párolgása után felhő lesz, majd eső formájában ez a pozitív rezgés visszahull a földre, növényekre, állatokra, emberekre...
Tatáról Tardosra mentünk és Gorba hegyén végigjártuk a keresztutat. Vittünk egy hatalmas fa keresztet amit aztán a hegy tetején a Szűz Anya jelenésének helyén felállítottunk, a kereszt tövében is elhelyeztem egy kristályt. 1938- ban jelent meg a hegyen a Szűz Anya 4 gyermeknek és egy kápolnát kért. Ez nem valósult meg. 50 évig csak szentképeket ütöttek a fákba. Mára a képeken látható kis "kápolnák" készültek el. Kati néni vezetett minket fel a hegyre, neki is többször megjelent a Szűz Anya és Jézus. Itt a hegyen keresztezi egymást 2 Ley-vonal így hatalmas gyógyító és teremtő energiák vannak. Történtek is különleges megtapasztalások, de ezekről most nem írnék, inkább javaslom, hogy keresse fel a helyet mindenki, és érezze meg ennek a misztikus helynek az erejét, melyre a Szűz Anya azt mondta, hogy legyen a Magyarok zarándokhelye! A képek vasárnap készültek, a keresztúton nem fényképeztem, de ma elmentünk a családdal és készült néhány fotó.

3 megjegyzés:

Glinda írta...

Köszönöm, hogy megosztatod! :)

ezisén írta...

Nem is tudtam erről a helyről, nagyon jó hogy megosztottad ::))

Sütő Mónika írta...

Sziasztok!

Örömmel osztottam meg! Jó lenne, ha más is kedvet kapna és elkirándulna ezekre a csodás helyekre.

Bizony még kevesen ismerik. Talán a falubeliek se akarják, hogy nagy legyen a nyüzsgés és jöjjenek a turisták...sokan nem szeretik, félnek a változástól! Én azért népszerűsítem és jövőre is biztos megyünk minimum 1 busszal!:-)
Persze nem várok addig, még sokszor elkirándulok a Gorbára.