2011. február 1., kedd

Diéta 9.nap /Diet 9.day/

Ez a süti már tegnap este elkészült, így ma reggel ezt reggeliztem. Testvérem ebédre kapott belőle. Ő turmixot ivott reggel.

Piskótatekercs: A piskóta úgy készült, hogy banánokat turmixoltam vaníliával, málnával, majd mandula tej készítésénél maradt, mandula pépet turmixoltam hozzá. Aszalóba tettem. Egy éjszakát bent volt. Nem szabad túlszárítani, mert akkor nem lehet feltekerni, akkor törik.

Málna krém: Avokádó a krém alapja, 1 banánt is tettem hozzá, mézet, málnát, és ezt turmixoltam. A piskótára kentem, szórtam rá kevés málnát majd feltekertem. Külsejét is málna krémmel kentem meg, de a krémet kókusz krémmel sűrítettem. Kókusz reszeléket, kávé darálóban daráltam, majd a krémhez turmixoltam. Kívülről ezzel kentem meg, majd aprított aszalt áfonyát szórtam rá. Betettem a fagyasztóba. 

Fagyott állapotban szeltem fel. Fagyasztás nélkül a belső krémet is sűrűbbre kell csinálni, mondjuk útifű magot, vagy szintén kókusz darát lehet hozzá keverni. Érdemes néhány órát pihentetni, hogy a piskóta jól megpuhuljon és könnyebb legyen szelni.

Ebédre paradicsom leves készült. Kb. 5 perc alatt készült. Turmixgépbe tettem 2 paradicsomot, 1 aszalt paradicsomot, 1/4 avokádót,1 zellerszárat, fél gerezd fokhagymát, kevés vizet, kicsi kápia paprikát, sót , 2 csepp sztíviát, bio vegetát. Ezt turmixoltam és paradicsom valamint zellerszárdarabokkal tálaltam. A színe nem az igazi, mert ugye ez a téli paradicsom se annyira...


Másodiknak, zöldséges, gombapástétomos palacsinta volt, gombás rizzsel, nokedlivel, és padlizsános  zöldség pörkölttel.

A palacsinta tésztája turmixgépben készült. Almákat, hámozott cukkinit és őrölt lenmagot turmixoltam, majd ezt kiterítve megaszaltam. Finom almás az íze, feldobta a tölteléket.

A töltelék kicsit összetett. Géppel reszeltem, karfiolt, cukkinit, padlizsánt, kápia paprikát, sárgarépát. Ezt összekevertem és bepácoltam olíva olajjal, citromlével, sóval. Egy éjszakát aszaltam. Ezt kevertem a gombapástétomhoz. Gombát, cukkinit, avokádót, napraforgó magot turmixoltam, sóval, citromlével fokhagymával. 

Ezt a gombapástétomot bekevertem a zöldségekkel, kevés rukkolát kevertem hozzá, snidlinget és egy szögletes palacsintatésztára töltöttem. Oldalait ráhajtogattam, felfordítottam, majd a közepén egy éles ,vizes késsel kettévágtam.

Nokedli receptjét már írtam, aprított karfiol, szója szósszal ,olajjal ,citromlével pácolva, aszalva.
Gombás rizs: aprított karfiol, gomba pácolva olíva olajjal, szója szósszal, citromlével, kevés currys indiai fűszert is tettem rá, majd 1 éjszakát aszaltam. 

Padlizsános zöldség pörkölt: Ugyan azok a zöldségek vannak aprítva, amiket a palacsintába töltöttem. Géppel reszeltem, karfiolt, cukkinit, padlizsánt, kápia paprikát, sárgarépát. Ezt összekevertem és bepácoltam olíva olajjal, citromlével, sóval. Egy éjszakát aszaltam. 

Ha aszalt, meleg ételt szeretnék, az időigényes, így én ezeket este összeállítom, és reggelre megaszalódnak, a gép dolgozik, én pihenek. 



4 megjegyzés:

Gitta írta...

Mónika te már elmehetnél egy nyers séfnek! Nagyon klassz dolgokat csinálsz!

Sütő Mónika írta...

Köszönöm! Bárki tudna ilyet, türelem kérdése, az meg tanulható:-)

Unknown írta...

Annyira szeretem a receptjeidet...már csak a látványtól is jól lakom:)de lehet egy kérdésem?ez csak úgy saját kútfőből jön, vagy van segítség?:)mert ha nincs javaslom vágj bele egy könyv megírásába:)még vmi:...az olajos mag helyett inkább avokádóra váltottál?ez szerinted könnyebben emészthető a testnek?

Sütő Mónika írta...

Aranyos vagy, köszönöm!

Az ételeket egyedül készítem, ötleteket merítek, hazai és külföldi oldalakról. Ezeket mindig átalakítom...
Könyv írás,egyrészt még szerintem korai lenne, nincs mögöttem akkora tapasztalat, meg ha nézted a receptjeimet nem mondok pontos arányokat, mert nem szeretek méregetni, érzésre öntöm, figyelem az állagát, kóstolgatom...receptkönyvhöz, el kellene kezdenem mindent pontosan kimérni, persze ez megoldható, de a legnagyobb hiányosság sajnos szerintem még a keresletben van, nagyon remélem ez hamarosan változni fog és sok-sok nyers evő lesz Magyarországon is, és kialakul egy ilyen közösség...nekem semmi ehhez kapcsolódó, gyakorlatom, képesítésem nincs, annyi, hogy eddig is főztem a családra, szóval ezeket tényleg bárki meg tudja csinálni. Itt nincs olyan, hogy jajj odaégett, túlsütöttem...
Igen úgy érzem, nekem könnyebbnek tűnik az avokádó emésztése,olcsóbb is, nagyon megszerettem, édesen, sósan...de magokat is használok, csak próbálok keveset.