2011. március 19., szombat

Mungó bab főzelék

Ti sokat agyaltok? Én igen, de már dolgozom rajta, hogy az agyamat háttérbe helyezzem és inkább a szívemre hallgassak. Tudom- tudom most sokan mosolyognak magukban, hogy ekkora szavakat használok, még hogy nők agyalnak:-), de bizony sajna, igen! Néhány dolog amire rájöttem, hogy jó agyalás ellen: 
Jó lekötni a figyelmet, mondjuk zenét hallgatni, énekelni, mantrázni, imádkozni...
Sokszor nehézséget okoz, okozott lecsendesíteni elmém, nap közben, munka közben és ezek bizony jónak bizonyultak! Gondolatok jönnek- mennek és nagyon tudatosnak kell lenni, hogy a számunkra nem szükséges esetleg negatív töltetűeket elengedjük, ne vegyük fel és ne fűzzük, ragozzuk tovább! A napokban jártam úgy, hogy valami nem jóra gondoltam, bizony azonnal kaptam a visszajelzést, hogy változtatni kéne, mert a konyhában reggeli készítése közben a kés beleszaladt a körmömbe, majd a bőrömbe 1 mm-t. Pillanatra magamhoz tértem, hogy akkor most mi is történt, de valószínű nem igazán sikerült magasabb gondolati síkra emelkedni, mert a következő amire eszméltem, hogy összetörtem egy tányért is! Hihetetlen! A visszacsatolás szinte azonnal megjelenik. Így felgyorsult minden. Ki mint vet úgy arat! Ki mint veti ágyát úgy alussza álmát... stb. Bizony amit teszünk, gondolunk az az energia, tett hamarosan, már ha nem azonnal visszatér hozzánk. Ezt éljük manapság. Tanulunk. Elénk teszik nap mint nap a feladatokat, leckéket. Sokan keresnek. Mi is lehet az én feladatom, az élet utam??? És nagy dolgokat képzelnek. Amit az életük a sors, a mindenség ad, az nem, azt nem fogadják el, hogy az az ő feladatuk! Az miért az övék, miért nem más kapta (miért pont én)??? Ha körbenézünk, kapjuk sorban a feladatokat és lehetőségeket, csak merni kell, meg kell lépni, játszani kell a játékot! S ha játszunk, összeáll a kép és minden egyre könnyebb lesz, megértünk, rálátunk, elfogadunk dolgokat... s mikor kezdjük? Most! Elég volt a halogatásból, a legjobb, a legmegfelelőbb időpont a most! Most láss, most halj, most szólj, most szeress!

Mungó bab főzelék:

Szaffinától lestem el az alapreceptet. Nála láttam meg, és szerettem volna kipróbálni, mivel a főtt változatait nagyon szeretem, szerettem. Gusztusosra sikeredett, de az íze, teljesen más, mint egy főtt főzeléké. A receptet Szaffinánál megtaláljátok, én annyit változtattam rajta, hogy a magtejfölhöz kevés kápia paprikát, néhány karika hámozott cukkinit és pár szelet paradicsomot is turmixoltam. A fasírozottakat pedig szezámmagba forgattam.

2 megjegyzés:

ezisén írta...

Igen a mi Jóga tradiciónkban ezért adják a mantrát, hogy agyalás helyett azt ismételjük, így kötve le az elme figyelmét.

Hát bevallom én is próbáltam ezt elkészíteni, de nem ízlett ((::

Sütő Mónika írta...

Na látod, akkor Te ezt már tudtad, én meg még csak most tanulom!:-)

Nekem se volt szerelem első látásra, aztán hogy látom-e még...?
Azért feltettem, talán van akinek bejön, hisz Szaffináék is szeretik...